A versenyprogram válogatói

  • Szilágyi Lenke fotóművész
  • Urbán Balázs színikritikus
  • Vekerdy Tamás pszichológus
     

Vekerdy Tamás, Urbán Balázs, Szilágyi Lenke


Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

  • William Shakespeare: A velencei kalmár

Akit gyűlölsz, gyűlöl téged. Mindegy, mi az ok: vallás, szenvedély, anyagi érdek, kisebbrendűségi- vagy éppen felsőbbrendűségi komplexus. A gyűlölet magányossá tesz, de abban a kisszerűen jelentéktelen világban, melyet látunk, amúgy sem élvezet létezni. Ettől olyan kétségbeejtő az egész – no meg attól, hogy félelmetesen ismerősnek tűnik.
(Urbán Balázs)

Pécsi Nemzeti Színház

  • Pintér Béla–Darvas Benedek: Parasztopera

A díszlet ugyan az újrahasznosítás jegyében készült, nekem azonban mégis a Tóték jutott eszembe, bizonyára nem véletlenül. Egy görög tragédia tárul fel benne, falusi miliőben, darabos idétlenséggel, sok humorral és jó zenével.
(Szilágyi Lenke)

Bárka Színház, Budapest

  • Háy János: Nehéz

A férfi kétszer – ez is lehetne a címe. Egy életút bontakozik ki előttünk, ahogy ennek az embernek a saját fejében zajlik, miközben a néma külvilágból csak az anya alakja van élő felkiáltójelként mindvégig jelen. Aztán hátrább lépünk (szó szerint is), ugyanezt megnézzük kintről, a külvilág szemszögéből, ahol mások is szóhoz jutnak. Nagyon súlyos, talán egy egész kis humort hiányoltam az előadásból, bár, őszintén szólva én sem tudnám hol elhelyezni benne.
(Szilágyi Lenke)

Nemzeti Színház, Budapest

  • Anton Pavlovics Csehov: Három nővér

Szín és fonák, de inkább az utóbbi. Vágyak, képzetek, képzelgések, torznak látszó, de könyörtelenül igazat mondó tükörben. Frappánsan szellemes, de véletlenül sem öncélú ötletek sora. Soha nem láttam ilyen mókás Három nővért. Soha nem láttam ilyen kegyetlen(ül őszinte) Három nővért.
(Urbán Balázs)

Pintér Béla és Társulata, Budapest

  • Szutyok

Máshol mache a 12 méteres uszály, a maszk. Itt nem. Marcel Marceau szerint nem a nem létező kardot szuggerálni nehéz a színpadról, hanem a létező kelléket megeleveníteni, lélekkel megtölteni. Itt ez történik. És közben: „cigánykérdés”, gyerekkérdés, szutyok-gárda…
(Vekerdy Tamás)

Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest

  • Bertolt Brecht: Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban

Jaj! Mindig újra ez? Félni kell? A gyerekünktől, a férjünktől, a vőlegényüktől, nem is tudjuk kitől – mert „a nemzetiszocialista államban a borjú az anyja hasában is az államé”, ahogyan ki volt írva a harmadik, a 12 évig tartó ezeréves birodalom bíróságain. Tényleg mindnyájan az államé vagyunk? Nem az állam a mienk?
(Vekerdy Tamás)

Nemzeti Színház, Budapest

  • Kovács Márton–Mohácsi István–Mohácsi János: Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

János vitéz barangolása a XX.század poklaiban, fájdalmasan szomorú eredménnyel. Egyszer élünk, s együtt kell élnünk történelmünkkel, fájdalmainkkal, hazugságainkkal. Szerencsére együtt élhetünk meséinkkel, legendáinkkal, sőt, halottainkkal is. De talán nem kell együtt élnünk újabb és újabb hazugságokkal, aljasságokkal, manipulátorokkal.
(Urbán Balázs)

Csokonai Színház, Debrecen

  • Mesés férfiak szárnyakkal

Néha elfelejtjük, hogy a színház nemcsak szó, hanem kép is, sőt, elsősorban talán az. Aztán elkezd velünk forogni a színpad, s gyönyörű képeket látunk, melyek több szálon futó, véresen komoly mesét teremtenek. De az sem baj, ha nem értünk mindent pontosan, ha átadjuk magunkat érzékeinknek, érzéseinknek, s azt sem felejtjük, hogy a színház jó esetben költészet is lehet.
(Urbán Balázs)

Nemzeti Színház, Budapest

  • Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

A tömeg. A hangadók. Sok ember együtt sokkal hülyébb, mint külön-külön. A hangadók legrosszabb énünket szabadítják fel (ami mindnyájunkban ott lakik). A boszorkányüldözés, a bűnbakképzés mechanizmusa – hogyan kell és lehet manipulálni. Az igazi érzések gyilkos eltorzulása, képmutatás – és az értékek kiirtása. És persze, mindezt kedélyesen: egy jó pohár sört, és szóljon a sramlizene…
(Vekerdy Tamás)

Kolozsvári Állami Magyar Színház

  • Georg Büchner: Leonce és Léna

Rokokó bábok dekadens térben, szerepek, maszkok börtönében bolyongó elveszett lelkek, álarcok mögé bújtatott újabb álarcok. Ennyi álság mögött ébredhet valódi szerelem, igazi érzés? Vígjáték vagy szomorú játék?
(Szilágyi Lenke)

HOPPart Társulat

  • Chicago

Kőkorszaki szakik, szukák és ragadozók mondják, éneklik a darab szövegét; az előadás minden korábbinál érzékletesebben mutatja egy olyan színészgeneráció beérését, melynek tagjai nemcsak egyforma tehetséggel játszanak és énekelnek, de ha kell, szinte bármely hangszert megszólaltatnak, s amerikai ritmusokra magyar táncokat járnak. A játékos forgatagban a mondandó sem vész el, sőt, a kissé didaktikus szentenciák a szokottnál természetesebben és erősebben szólalnak meg.
(Urbán Balázs)

Csokonai Színház, Debrecen

  • Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor

Színházon túli pillanatok. Talán teher, hogy a darabot is el kell játszani, de ez is megoldódik. Ami a társadalmat illeti: ez most már mindig így lesz?
(Vekerdy Tamás)

Gárdonyi Géza Színház, Eger

  • Csiky Gergely: Prolik

A dolgok az életben nem feketék és nem fehérek, hanem általában szürkék. A színházban előbb feketék, aztán fehérek (vagy lehet fordítva is), és csak ezután jön a szürkeség, de az már nem a színházra tartozik.
(Szilágyi Lenke)

Vígszínház, Budapest

  • Hadar Galron: Mikve

Hányféle megalkuvásba kell, lehet és szabad belemenni, meddig hárítható a felelősség? Első olvasatra női darabnak tűnhet, de annál sokkal több. Mindenféle ideológiára vonatkozik, és arról szól, hogy ideológiák szerint nem lehet élni, legyen az vallás, vagy bármi más. És mint általában, itt is a nők húzzák a rövidebbet.
(Szilágyi Lenke)

Katona József Színház, Budapest

  • Molière: A mizantróp

Egy ember, egyedül. Egyedül születünk, még inkább magunkra maradunk, mikor elvágják a köldökzsinórt; egyedül halunk meg. Talán észre sem vesszük, hogy valaki mindig szeret… Nem az, akire gondolunk. Nem a világ forgatagából kerül ki, aki „mindvégig” néz ránk és a szívében tart…
(Vekerdy Tamás)