fotó
galéria

Tekintse meg a képeket!

Napi programok:

OFF-program (XI. POSzT | 2011-ben)

Válasszon programjaink közül:

2011. 06. 10. P - 2011. 06. 15. Sze

Művészetek és Irodalom Háza


A Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fóruma 2011

kortárs drámák kötetben és felolvasószínházban

A Nyílt Fórum ezúttal, a már szokásosnak tekinthető felolvasó-színházi programok mellett, a szakmai beszélgetések egy újabb formájával várja a kortárs dráma iránt érdeklődő közönséget. A Nyílt Fórum-kötetben idén megjelenő három vadonatúj magyar darabot, rangos hozzászólók segítségével, egy-egy tematikus vita során tárgyaljuk majd. 
Székely Csaba Bányavirág című darabja kapcsán, az Esélytelenek a színpadon elnevezésű vita során, Háy János Nehéz, Borbély Szilárd Az olaszliszkai, a PanoDráma Szóról-szóra és a budapesti Katona József Színház Cigányok előadásáról is szó lesz. 
Juhász Kristóf Pestis 41. című művét, az Apokalipszis színháza programban, többek között Térey János Jeremiás …, Nádas Péter Szirénének, Kornis Mihály Rendkívüli állapot és Maruszki Balázs Végevégevégemindennek című darabjával együtt vizsgáljuk. 
Szöllősi Mátyás Lassan, visszatartva című színműve kapcsán, A verses dráma újjászületése című vitán, mások mellett szó esik Nádas Péter, Térey János, Szálinger Balázs vagy Tasnádi István verses darabjairól is.

A szakmai beszélgetéseket vezeti: Csáki Judit színikritikus


PROGRAM word dokumentumban ITT...

Ajánló

2012. 06. 07. Cs -
2012. 06. 15. P

Művészetek és Irodalom Háza - Martyn Galéria

OFF-program

„Életművem nincs – csak életem van”

Száz éve született Várkonyi Zoltán

2012. 06. 07. Cs -
2012. 06. 15. P

Ezüstláz Ékszergaléria

OFF-program

„Kizökkent az idő…”

Kiállítás naponta 10-20 óráig
Király Fanni színpadi ékszerei William Shakespeare Hamletjéhez

2012. 06. 07. Cs -
2012. 06. 15. P

Palatinus Hotel volt Sörözője

OFF-program

Díszvendégünk: Cserhalmi György

Fotókiállítás B. Müller Magda fotóművész válogatásában

2012. 06. 07. Cs -
2012. 06. 16. Szo

Pécsi Nemzeti Színház parkoló

OFF-program

FesztiválSzalon