2011. 06. 08. Sze | 08:00
A Katona József Színház idén A mizantróppal vesz részt a POSZT-on. Zsámbéki Gábor rendezőt az előadás személyesebb oldaláról kérdeztük.
Forrás: 7ora7.hu
► A Katona József Színház tavalyi részvétele a POSZT-on nem volt zökkenőmentes. Idén ezek szerint a társulat is egyetértett azzal, hogy ez – A mizantróp – volt a legjelentősebb bemutatója a színháznak?
Zsámbéki Gábor (ZsG): Tavaly a társulat döntő többsége, színészek, rendezők, dramaturgok érezték úgy, hogy az évad egy másik produkciója jelentősebb, mint a meghívott. Más években nem tapasztaltam, hogy bárki felül akarta volna bírálni a POSZT válogatását.
► Ha erről A mizantrópról beszélünk, nehéz előbb-utóbb nem a kultúrpolitikánál kikötni. És per pillanat nem is néz ki úgy, hogy túlzóak lennének a benne foglaltak. Lehet azért, hogy mégsem Oronte kapja meg mindegyik színházat?
ZsG: Ez – úgy vélem – Oronte kora. De hogy az egyes személyekre való lefordítás mennyire sántíthat, azt legjobban éppen a szerepet brilliánsan játszó Máté Gábor esete mutatja, aki a helyemet vette át a Katonában, s akit a magyar színház legjelentősebb művészei közé tartozónak vélek.
► Az észérvek Molière korában és most sem tűnnek túl hatásosnak. Valóban csak egy szélfútta bódé marad kiútnak ebből az egészből?
ZsG: Minden, a gazdasági helyzet, a szórakoztatóipar csörömpölően hangos és diadalmas előretörése, a kultúra fontosságának általános lebecsülése, minden afelé mutat, hogy egyre nehezebb megteremteni azt, amit évtizedeken át a legfontosabbnak tartottam: színházi műhelyek létrehozását.
► Alceste innen nézve nagyon személyes figura lett, és azzal együtt, hogy Fekete Ernő olyan éles, mint a penge, mintha ez a személyesség nagy mértékben a rendező személyét tükrözné. Vagy ez nincs így?
ZsG: Bármely anyag életre keltéséhez szükséges, hogy személyes kötődést találjunk, most ez szenvedélyesebb, mint korábbi munkáimban.
► És a végére egy rövid kérdés: a POSZT-on a részvétel, vagy a győzelem a fontos?
ZsG: Ne haragudjon, ezen még sohasem gondolkodtam, és azt hiszem, bármely válasz őszintétlennek hatna. Pécs, ahol születtem és ahol ma is élnek barátaim, vonzó város.
Zsedényi Balázs
2012. 06. 01. P -
2012. 06. 07. Cs - Művészetek és Irodalom Háza - Martyn Galéria
OFF-program
Száz éve született Várkonyi Zoltán
2012. 06. 07. Cs -
Kiállítás naponta 10-20 óráig
Király Fanni színpadi ékszerei William Shakespeare Hamletjéhez
2012. 06. 07. Cs -
Fotókiállítás B. Müller Magda fotóművész válogatásában
2012. 05. 22. K | 14:00
Közlekedés a Pécsi Nemzeti Színház és a Zsolnay Kulturális Negyed között...
2012. 05. 21. H | 10:00
2012. 05. 11. P | 14:00
Értesüljön elsőnként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!